Nagyfelfedezők

4 évvel ezelőtt, anyák napján Mici még megengedte, hogy szippanthassak egy jó mélyet a friss, tavaszi orgonaillatból a kertünkben, majd elindult kifelé, hogy másnap édesanyává tegyen engem. Stílusos belépő. Azóta vezetem ezt a blogot.

Akkor még nem tudhattam, de mára már nagyon is világos, hogy 2013 májusában egyszerre két gyermekem is született – hiszen a blog is olyan, mintha az lenne. Egy olyan gyerek, akit újra és újra világra kell hoznom 2-3 hetente. És nem állítom, hogy olykor nem nehéz a szülés, de minden egyes leütött betűért megéri küzdenem a napi teendők mellett. Mert ez a több száz oldal, ami azóta összegyűlt, pótolhatatlan lenyomata a közös életünknek: a félelmeinknek, a küzdelmeinknek és persze az élményeinknek, a boldogságunknak is. Az utóbbi kettő a mosolygós fotókon is jól látszik, az előbbieket viszont ritkán szeretnénk megőrizni. Sőt, általában éppen azon dolgozunk, hogy gyorsan elfelejtsük őket… De én mindent el akarok menteni magamnak az anyaságomból. Szőröstül-bőröstül. Tudom, hogy tudjátok, miről beszélek, mert ugyanazokon a dolgokon megyünk keresztül. És azt hiszem, éppen ez az, amit a legjobban szeretek a történeteink megosztásában: a kommentjeiteket, amikor azt írjátok, hogy mindaz, amit leírtam, veletek is történhetett volna, vagy pontosan ugyanígy meg is történt.

4 év nagyon hosszú idő. Ennyi idő alatt a gyerekeimmel közös blogunk egyszer már költözködött, és itt, a kisfelfedező.hu-n is 3 év alatt közel 80 bejegyzést élt meg. Most ismét költözni fogunk. Az indok nagyon egyszerű: a gyerekeim kisfelfedezőből immár nagyfelfedező korba léptek. Nagyon fontos 3 évet töltöttünk ebben a csapatban. És éppen akkor, amikor a legtöbb bizonytalanság volt bennem újdonsült anyukaként a helyes csecsemőtáplálással kapcsolatban. Az alapokon túl vagyunk, és csak remélni tudom, hogy helyesen kalibráltuk ezt a két kis szervezetet. Mindent megtanultam a fehérjékről, a kólikáról, az allergiáról. (Most már csak azt kellene tisztáznunk, hogy meddig nem káros, ha a gyerek tej helyett még mindig Junior 2-es tejitalt fogyaszt esténként, és folyékony tejpép nélkül is valószínűleg megállna nálunk az élet… Végül is felső korhatár egyik dobozon sincs megjelölve.) 🙂

Ezeket a sorokat éppen Ázsiából, Vietnám hegyvidéki falvai között utazva írom. Az, hogy búcsúzunk a kisfelfedező státuszunktól, és pont ezzel egy időben indultunk egy ilyen nagy felfedező túrára Micivel és Vencivel együtt, az teljesen véletlen egybeesés, de mégis nagyon szimbolikus. Ráadásul ez a helyzet pontosan összefoglalja mindazt, amit a leginkább képviselek, ha gyereknevelésről van szó – már ha egyáltalán négy év távlatából használhatok ilyen nagy szavakat –, és amit mindig is szerettem volna átadni itt a blogon is.

Rengeteget töprengtünk azon Palkóval, hogy be lehet-e, be kell-e vállalni egy ilyen utazást két pici gyerekkel. (Mert nélkülük nem jöttem volna el 5 hétre, ebben az egyben biztos voltam.) Sejthetitek, hogy voltak érvek pro és kontra bőven… És talán az lett volna a logikus, ha kikérjük egy csomó ember véleményét, de nem ezt tettük. A gyerekorvosunk az egyetlen, akit felhívtam, mert természetesen az egészségügyi kockázatokkal 100%-osan képbe akartam kerülni, és ezen felül megnéztem, kikerestem, felkutattam minden létező információt. De a döntéssel már csak mi ketten maradtunk egy hosszú-hosszú töprengős éjszakán. A hírre a barátaink két táborra szakadtak, az egyik csapat éljenzett, hogy milyen bevállalósak vagyunk, szuper élmény lesz, a másik pedig lesápadva ismételgette ugyanezt, de azzal a felhanggal, hogy megőrültünk. („Ti tudjátok…”, „Én biztosan nem mentem volna…”, stb.)

Az a helyzet, hogy a gyerekeinket senki nem ismerheti nálunk jobban. Így senki nem ítélheti meg hitelesebben, hogy mi nekik a legjobb. Mi is csak egy ideig. (Most még igen.) 🙂  És szülőként úgy gondoltuk, hogy élvezni fogják ezt az intenzíven együtt töltött 5 hetet, még akkor is, ha sokat kell utazni, még akkor is, ha engem olykor csak órákra látnak, és akkor is, ha nagy valószínűséggel később csak érzetekre fognak emlékezni ebből a hatalmas kalandból. Mert Mici és Venci történetesen általában jól veszik a váratlan helyzeteket, szeretnek utazni, mi is Palkóval, és eddig is vittük őket magunkkal mindenfelé. Nálunk bevállalható volt egy ilyen helyzet.

Ez nem azt jelenti, hogy másnál is az lett volna! De ezek mi vagyunk! Ha bárkit kicserélsz és behelyettesítesz mással, már nem ugyan az a képlet.

Tele vagyunk bizonytalansággal, az anyukaság folyamatosan tartogat új kihívásokat, minden életszakasz ismeretlen és ingoványos terep. Természetes, hogy akkor vagyok a legnyugodtabb, ha azt érzem, ami velünk történik, pont ugyanúgy zajlik, mint a nagy többségnél. És most nagy lesz a szám, mert igazából ezt a leckét (is…) én is csak tanulom, de el kell hinnem, hogy az is lehet normális, ha a szöges ellentéte a helyzet. Nekem kell tudnom és éreznem, hogy mik a saját gyerekeim korlátai, nem kell olyan dolgokat a családunkra erőltetnem, amiben mindenki megfeszül, csak azért, mert a „nagykönyv” vagy a többiek azt mondják. És nem kell, hogy érdekeljen, más mit gondol bizonyos dolgokról a gyereknevelésben, mert nálam nem ismerheti jobban az én gyerekeimet, és nem tudhatja nálam jobban, hogy mikor mire van szükségük. A férjem egyébként sokkal lazább és ösztönösebb ebből a szempontból, ő rángat ki engem rendszeresen a hülyeségspirálból, én meg az aggodalmaskodásommal tompítom az ő lezserségét bizonyos kérdésekben, így vagyunk egyensúlyban.

Egy szó mint száz, két dolog miatt fontos nekem ez a blog. Egyrészt, mert megnyugtat, ha azt írjátok, Ti is ezt élitek meg. Másrészt jó érzés tudni, hogy van, akinek én segíthetek megnyugodni azzal, hogy leírom a saját hülyeségeimet.

Visszatérve Ázsiába, még nagyon az út elején vagyunk. Könnyelműség lenne leírni, hogy igazunk volt. De eddig – és ezt most nagyon sok helyen kopogom le, pedig nem is vagyok igazán babonás 🙂 –, minden a lehető legnagyobb rendben. Egyet biztosan megígérhetek: ha nem így lesz, azt is megírom nektek őszintén. Szóval hallotok még felőlünk. 🙂

Köszönjük, hogy itt lehettünk!!!

Mici, Venci és Nóri

A bejegyzés szövege és az abban elhelyezett képek és videók szerzői jogi védelem alatt állnak, azok felhasználása csak a Nestlé Hungária Kft. engedélyével lehetséges.