Autószervíz kajtatás nőiesen

autószervíz

A szomorú előzmények

Az egész sajnos onnan ered, hogy szétmentünk a barátommal. Elég régóta voltunk már együtt, közös lakásban laktunk már egy éve, és nagyon sok tekintetben támaszkodtam rá, azokra a dolgokra, amik korábban az ő „dolgának” számítottak. Aki szakított már egy előrehaladott és hosszú párkapcsolat után, tudja, hogy bizonyos tevékenységek ilyenkor varázsütésre újra a mi dolgunk lesznek. Nekem ilyen volt a kocsi, meg a szervíz.

Ugyanis mindvégig az én nevemen volt, meg én is vettem valójában az autót, de főleg ő vezette, és hát férfiként sokkal több affinitást is érzett, hogy szervíz időpontokat meg műszakit meg ilyesmiket intézzen. Az is bőven elég sokk volt, hogy nekem kellett emlékeznem év elején a súlyadóra meg a parkolási engedély beszerzésére, aztán a műszakira, és nem utolsó sorban kénytelen kelletlen új szervízt kellett találnom.

Autószervíz Budapest területén

Na ez nem olyan egyszerű – nekem legalábbis – mint ahogyan esetleg hangzik. A régi szervíz ugyanis az egyik haverjáé, aki ott dolgozik. Kiváló műhely, semmi bajom a csapattal, de ennyire közvetlenül a szakítás után valahogy nem akaródzott a legjobb haverjai egyikénél kopogtatnom, hogy he-he, fogalmam sincs az olajcseréről, segíts már! Úgyhogy kénytelen kelletlen, de új autószervíz után kellett néznem.

Budapestben az a szerencsés szervíz szempontból, hogy tele van minden sarok egy egy műhellyel. Nekem elektromos autóm van, mert ha a kocsikhoz nem is értek, azt tudom, hogy nem megyek vele sokat, viszont inkább városban. Úgyhogy egy kompakt, sokak által „egérkamionnak” csúfolt kis verdám van, ami viszont be-be-be, parkolhat E-kocsis helyeken is! És nesztelenül lopakodik!

Lényeg a lényeg, olyan autószervíz után kajtattam, akik kifejezetten elektromos autókkal foglalkoznak. Egy ajánlás alapján pedig találtam is egyet a 22. kerületben. Szerencsére útba esik melóba, és közelben van egy villamos, ami aztán közvetlenül otthon tesz le. Úgyhogy ha ott is kell hagynom a kocsit, nem leszek teljesen elveszve a világ végén gyalogosan.

Cool-Mobil Autószervíz Budapest 22. kerület szívében

A 22. kerület ebben az esetben a Határ utat jelenti, itt van a Cool-Mobil autószervíz. A honlapjukkal kezdtem először a barátkozást, de szép modern kis lap, a képek tetszettek, van külön elektromos aut menüpontjuk, úgyhogy ez egy erős kezdés. A helyszín aztán csak tovább mélyítette a bizalmamat. Nem az a töredezett betonos régi gyárudvar, ahol azt sem tudod a bontót találtad-e meg vagy a műhelyt? Itt rendes parkoló van, külön épülettel, ahol hatalmas üvegablakon át nézheted, ahogy a kocsikat szerelik.

Az autószervíz felvette az adataimat, gépre vitt mindent, amit tudtam. Na ez elég kevés volt. Kicsit szabadkoztam is, hogy hát nem egészen én gondoztam a járművet eddig, de elhoztam a szervízkönyvet, hogy lássák, mi volt eddig. Emiatt egy szemvillanásnyi sarazást nem kaptam, ami jól esett, mert ki szereti hülyének érezni magát? Ugye, hogy senki! Lényeg a lényeg, adataimat és a kocsi adatait is gépre víve, érdeklődött a jóember, hogy amúgy van-e valami panasz a kocsira?

Igazság szerint csak annyit vettem észre, hogy mintha lenne valami zaj, amikor ötven fölé gyorsulok. Persze ez a városban nem sűrűn fordul elő, de néhány szakaszon azért jól esne a hetven. Kicsit hümmögött, de mindenesetre megnézik, amit lehet.

Cool-Mobil autószervíz vélemény

Másnap késő délután érkezett a Cool-Mobil szerviz emberétől a telefon, hogy találtak valami elektronikai elállítódást, ami akár okozhatta is a hangot, amit emlegettem. Megmondta az összeget, én áldásomat adtam rá. Becsülettel megvallotta, hogy nem tudatják pontosan, hogy emiatt volt-e a zaj, amire gondolok, de ez biztosan egy olyan hiba, amit nem árt javítani. Ezzel én meg vagyok elégedve, mert nem voltam valami konkrét. Sajnos nem értek annyira hozzá, hogy alkatrészre következtethetnék, úgyhogy a puding próbálja az evés, ha elmúlt örülök, ha nem, majd szólok megint.

Másnap már mehettem is érte. Sajnos aznap végül olyan sűrű lett a napom, hogy ez nem jött össze. Ebéd után odacsörögtem, hogy ne haragudjanak, de ebből egy nappal később lesz, nem baj-e. Hálaégnek elég helyük volt akkor, mondta, hogy meg tudják oldani és megköszönte, hogy szóltam. Bár ez szerintem alap, hasonló helyzetben és is értékelném. Úgyhogy három nap után láttam újra az én kedves kis kocsimat. Teljesen meglepett, hogy fel is töltötték nekem! Úgyhogy fizettem, kaptam egy szép kimutatást arról, mit is csináltak a kocsin, kitöltötték emellett címszavakkal a szervízkönyvet is és utamra engedtek.

Tekintve, hogy életem első önálló kalandja volt autószervíz ügyben, én elég jónak értékeltem az eredményt. A hangot pedig azóta se hallottam, úgyhogy remélhetőleg tényleg a torkánál ragadták meg a problémát. Bátyámnak eldicsekedtem a sztoryval, hogy milyen ügyes kislány is vagyok, de nem nagyon hatottam meg. Na hiszen, pasiból van ő is, neki ez az egész szervíz ügy magától értetődő. Viszont azonnal rákérdezett, hogy mi volt a diagnosztikai kód, ami alapján az elektromos kocsimban a hibát azonosították, én meg néztem rá, mint borjú az új kapura. Végén odanyomtam a kezébe a kimutatást, hogy nesze, ezen tuti rajta van valahol.

Navigation