Bejegyzések itt: Mici és Vencel kalandjai

Muti, mit eszel!

Kedves alma, banán, narancs, köszönjük, egyelőre mindenki leléphet! Végre itt a jó idő – már amikor… –, és itt vannak a friss gyümölcsök, zöldségek, az igazi nyaralós, szabadban evős, jókedvet adó finomságok, amelyek alapjaiban megváltoztatják a gyerekeim étrendjét, és ezzel együtt az én túlzott akarásomat is, hogy mindenáron tökéletesen tápláljam őket. Nyáron valahogy lazul a fegyelem, és minden könnyebben is csúszik. Persze most nem a negyvenfokos kánikuláról beszélek, amikor csak arra vágyunk, hogy egy szívószálnyi pici nyíláson keresztül valami hűsítőt pumpáljunk a szervezetünkbe, mondjuk egy jó limonádét. (tovább…)

Bővebben...

Nem játék

Jópofa emlékeim vannak saját gyerekkorom gyereknapjairól. Lufis, napsugaras, szabadban futkosós, vattacukros képek. Öcsémmel valahogy nem tartottuk annyira számon ezt az ünnepet, mint mondjuk az anyák napját, vagy a születésnapokat, mindig csak olyan váratlanul toppant be az életünkbe a felismerés, hogy ja, hát ez tulajdonképpen most a mi napunk! (tovább…)

Bővebben...

Bújócska

A plüssteknős a mosógépben csücsül. Sáros lett. Persze ez sosem történhetett volna meg, ha végre olyan lenne az idő, amilyennek lennie kellene: szikrázóan napos, kicsit csípős reggeles, de aztán mégis meleg májusi. Gyerekekkel Kopaszi-gátra járós, motorozós, játszóterezős, teraszra kiülős, kávét kortyolgatva Miciben és Venciben gyönyörködős. Ilyen tájt már rég ezt szoktuk csinálni minden tavasszal. (tovább…)

Bővebben...

… mert anyuka vagyok

Sok jele van annak, hogy lassan három éve anyuka vagyok.

És most nem csak arra gondolok, hogy azóta hanyagoltam a hosszú fülbevalók viselését. (Jó-jó, mostanában kezdek visszaszokni, és azóta viszont szinte csak ilyet hordok 🙂 ) Vagy hogy a táskámban most már mindig van minimum egy megrágott perec és néhány strasszos hajgumi, popsitörlő és fél pár Barbie cipő. Az autómban betárazva két napi túlélésre elegendő víz és babakeksz, ami tiszta mázli, mert nem csak pusztán anyuka vagyok, de sokszor rohanásban lévő, éhes anyuka… Megtanultam például úgy pisilni, hogy egyszerre három kíváncsi szempár figyel. (A harmadik Pityué, ha a két gyerek jön utánam, ő sem maradhat ki…) Hát igen, anyuka vagyok.

(tovább…)

Bővebben...

Dráma

Kell egy pszichológus… – suttogom elhaló hangon.
Igen… De nem a gyereknek… – suttogja Palkó.
Soha, senki nem mondta, hogy ez ilyen nehéz lesz. Pontosabban mondta, mert minden könyv, minden cikk leírja, mire is számíthatsz, ha beindul a dackorszak, és a váratlanul betoppanó, mindent letaroló hiszti-lavinák érája. De amikor ott állsz szemben a gyerekeddel, azzal az édes, aranyos, tündéri, okos kisangyallal, akivel egyébként már olyan fontos dolgokat is meg lehet beszélni, sőt, észérvekkel hatni rá az esetek nagy százalékában, de most nem látsz semmit a tekintetében csak dühöt, haragot, dacot, vagy a legrémisztőbbet: kétségbeesést és félelmet tőled, tőled, aki a legeslegjobban szereted őt a világon, és semmi mást nem szeretnél, csak a javát szolgálni és mondjuk megmosni a fogát – igen, már megint itt tartunk… – na abba beletekeredik a szíved. És még erre is azt mondom, hogy az első alkalom még oké. A második is elmegy. De amikor zsinórban kapod estéken át, akkor egyszer csak elkezd repedezni a vakolat.

(tovább…)

Bővebben...

Nagykönyv

Kriszta barátnőm, – aki nem mellesleg Mici barátnője Tara anyukája – pár nappal ezelőtt szorgos munkába kezdett, hogy letudja azt a – saját bevallása szerint – potom másfél éves lemaradást, amit a kislánya babanaplóírásában felhalmozott. Babanapló írás…

(tovább…)

Bővebben...