Bejegyzések itt: Mici és Vencel kalandjai

Szó, kincs…

Voltak mindenféle illúzióim arról, hogy a legeslegelső szó, amit a kislányom kimond, és amit büszkén felírhatok díszes kacskaringókkal a babanaplóba, az minimum az „anya” lesz, na jó, esetleg az „apa”. Hogy még mindig nem könyveltem be semmit, annak egyetlen oka van: végtelenül hülyén mutatna leírva, hogy Mici első szava, amely kiemelkedett a halandzsa kifejezések feldolgozhatatlan kuszaságából, rendszeresen, felismerhetően és helyesen használva: aaaaaaa – dobpergés – „työ”. (Na tessék, mondtam én… Itt is elég hülyén mutat :)) (tovább…)

Bővebben...

Rend a lelke…

Éreztétek már, hogy amióta megszülettek a gyerekek, eluralkodott az őskáosz az otthonotokban…? Hogy az egykori nyugalom és béke szigete minden áldott nap háborús övezetté változik? Hogy hiába pakolsz egész nap, valahogy csak nem akar rend lenni? Régen ciki lett volna ilyen állapotok között bárkit is beengedni a lakásba. De előbb-utóbb eljutsz arra a pontra, hogy már nem érdekel, milyen háziasszonynak tartanak. Ez van. Rumli a köbön. (tovább…)

Bővebben...

Akkor és most

Amikor tavaly megszületett Mici, és anyukám velünk töltötte az első heteket, rögtön az elején leszögezte, hogy leginkább a háztartásban, főzésben, baba-kényeztetésben segítene, és nem a saját, 30 évvel ezelőtti tapasztalataival traktálna, mert látja, hogy annyit változtak már a trendek, és olyan sok irányból dől az információ, hogy nem szeretne feleslegesen összezavarni. Persze ettől azért még az unokázás számára egy nagyon intenzív időutazás, és mindig jól szórakozunk a felszínre kerülő „akkor és most” történeteken. (tovább…)

Bővebben...

Énidő

Kismamaként, amikor éppen a rózsaszín felhők tetején csücsülünk a hasunkat simogatva, nagyjából 120 féle verzióban hallgatjuk meg ismerősöktől, barátoktól, családtagoktól, szakemberektől, hogy mennyire megváltozik majd az életünk abban a percben, ahogy megszületett a gyerekünk.  Persze-persze, bólogatunk akkor még, és mosolyogva tovább lóbáljuk a lábunkat odafönt. Mindannyian mások vagyunk, másképpen élünk meg helyzeteket, szóval hisszük is meg nem is a rémtörténeteket, de inkább nem, mert mi aztán igazán stramm, bevállalós, strapabíró csajok vagyunk, akik lazán veszik majd az akadályokat, szóval nem lesz itt semmi gond – gondoljuk nagy bölcsen. (tovább…)

Bővebben...

Játszótéri kisszótár

A játszótér

Mici szerint: bandázós hely, ahová kizárólag motoron menő érkezni. Igaz, hogy én még csak váltott lábbal tudok toporogni vele, és anya valamiért pár perc után mindig felvesz, és inkább cipeli a járgányomat is, pedig én még szerettem volna bekanyarodni megnézni azt a szép virágot, meg a kavicsokat, meg azt a kutyát, meg a hangyákat, és ez csak egy szűkített lista az elképesztően érdekes dolgok közül a játszóra vezető úton… (tovább…)

Bővebben...

Rohanó(s) napjaink

Természetesen az abszolút sláger kérdés, amit a napokban kapok: Mici hogy fogadta a kistestvért? Szerencsére több mint két hét kétgyermekes anyuka lét után is csak pozitív dolgokról tudok beszámolni: Mici univerzumát látszólag nem nagyon rengette meg Vencel érkezése, persze mondanom sem kell, hogy extra odafigyelést kap, de ugyanúgy eszik, alszik, játszik, bújik, mint korábban, és ha meglátja a testvérét, mindig nagy szeretettel fordul felé: simogatja, puszit ad neki, fogja a kezét, szóval olvadozom rendesen, különösen, ha mondjuk Vencel szoptatása közben Mici is úgy érzi, hogy szeretne hozzánk bújni harmadiknak. Hát ennél nincs jobb érzés, komolyan mondom! (tovább…)

Bővebben...